Közép- és Kelet-Európa stabilitásának és biztonságának elõfeltétele, hogy a különféle (nemzeti, etnikai, vallási és politikai) kisebbségek ne válhassanak az állam hatalmi politikájának áldozatává. Térségünkben a 20. század során olyan erõ- és érdekviszonyok érvényesülnek, amelyek következtében az állam nem mint minden állampolgár közjavát szolgáló intézmény mûködött, hanem a többségi nemzet tulajdonává vált. Ennek jegyében a kisebbségekre gyanakvással tekintettek, kétségbe vonták állampolgári lojalitásukat és a nyelvük, kultúrájuk megõrzésére irányuló törekvéseket nem egyszer az államrend és az államegység elleni támadásnak nyilvánították.

A kommunista rendszer összeomlása után helyüket keresõ népek és államok sajnálatos módon hajlamosak visszatérni ehhez a kettõs mércével mérõ nacionalizmushoz, a nemzeti kizárólagosság korszerûtlen eszméjéhez. Ez térségünk demokratikus átalakulásának egyik legnagyobb akadálya.

A délszláv népek tragikus konfliktusa, amely az "etnikai megtisztítás" jegyében a második világháború óta Európában elkövetett legsúlyosabb ember- és népellenes bûntettekhez vezetett, világosan példázza ezt az úttévesztést. De azt is, hogy gyökeresen új megoldásokat kell keresni az érdekeltek és a nemzetközi közösség egyesített erõfeszítéseivel. Közös fellépéssel kell gátat vetni nemcsak a vérontásnak, hanem a kisebbségek elleni gyûlöletkeltésnek, ellenségkép-gyártásnak, s azoknak a törekvéseknek, amelyek egy-egy terület etnikai összetételét mesterséges eszközökkel ki- és betelepítésekkel akarják megváltoztatni.

Európa nyugati felében elmélyül az államok integrációja, a letelepedés és a munkavállalás szabadsága általános joggá vált, megállapítható, hogy a nemzetállam eszméjét végképp meghaladta az idõ. Ilyen körülmények között az etnikailag tiszta államok létesítésére irányuló törekvések anakronisztikusak, emberellenesek és ellentmondanak az ENSZ Alapokmányának, a Helsinki Záróokmánynak és a Párizsi Kartának.

Felidézzük itt a magyar politikai gondolkodás nagyszerû hagyományait, a Szent István-i gondolatot, az államon belüli népek együttélésének eszméjét és Eötvös József szavait is, aki már a XIX. század közepén leírta, hogy "a világ a föderatív elv általános alkalmazásának megy elébe" ... és "... egykor ide fogunk jutni".

Az államok és nemzetek békés új rendjének kiépítéséhez csak az államokon belüli nemzeti és etnikai sokszínûség alkotmányos elismerésén keresztül vezethet az út. Az ehhez szükséges kompromisszumok kidolgozásának az államok és a területükön élõ nemzeti, illetve etnikai kisebbségek demokratikus párbeszédére kell épülnie. Így jöhet létre az a belsõ alkotmányos rend, amely az államokat képessé teszi az egymás közötti új típusú, valóban korszerû kapcsolatokra.

A Kárpát-medencében élõ magyar közösségek a szavazópolgárok akaratából részt vesznek országaik törvényhozó és helyhatósági testületeiben. Törekvéseikkel nem vonják kétségbe az adott államkereteket, azokon belül kívánják megteremteni az önszervezõdésükhöz, jogaik gyakorlásához, kulturális autonómiájuk biztosításához szükséges alkotmányos és törvényes formákat. Ebbe a folyamatba illeszkednek a különféle autonómia-elképzelések is. Figyelembe véve a kisebbségi létforma sajátos helyzeteit, ez szórványban a személyi, helyi kisebbségben az önkormányzati, szubregionális többség esetén pedig a területi elvû autonómiák rendszere lehet.

Meggyõzõdésünk, hogy a nemzeti kisebbségek és kormányaik közötti érdemi párbeszéd kibontakozása és ennek nyomán a Magyarország és szomszédai közötti új viszony létrejötte nagy mértékben csökkentheti a térségben a feszültséget, kialakíthatja a modern demokratikus kapcsolatrendszereket mind az egyes országokon belül, mind az országok között. Így kerülhetünk közelebb egész Európa tartós stabilitásához és integrációjához.